Fonó Somogy megye székhelyétől -Kaposvártól- 20 km-re, a külső-somogyi dombok ölelésében fekvő rendezett, szép kistelepülés. Községünk megközelíthetősége jó, a tömegközlekedés megfelelő a térségben. Fonó határában évszázados hagyományai vannak a mezőgazdaságnak, kiváló adottságú talaja a növénytermesztésnek és az állattenyésztésnek is lehetőségeket kínál.
Kulturális erőforrások
A Közösségi élet színterei elsősorban az önkormányzat intézményeiben valósulnak meg. A településen található a Művelődési Ház, ahol sor kerül az önkormányzat rendezvényeire. A civil szervezetek ingyen tarthatják meg rendezvényeiket. A művelődési házban kapott helyet a könyvtár is.
A településen Iskolamúzeum is üzemel. Az önkormányzat tulajdonában lévő régi általános iskolát pályázati forrásból építették át. A múzeumban az iskolából megmaradt tárgyak, dokumentumok tekinthetők meg ingyenesen, előzetes bejelentkezés alapján. A gyermekkuckó az óvodásoknak és általános iskolásoknak kínál programot.
A település története
„…Mint a legtöbb kisfaluról, úgy Fonóról sem maradt ránk ünnepélyes alapítólevél, mely felsorolná, hogy mikor tette le a településhez az alapkövet. Egyszerűen kinőtt a földből, … okirati határozat nélkül…” A falu eredetének legfőbb támpontja a neve. A régi világban gyakran nevezték el a települést a benne élő nép sajátos foglalkozásáról. Így országszerte találunk, főképp az egykori királyi és királynéi birtokok területén, efféle elnevezéseket: Halászi, Kovácsi stb. Községünkben a fonással foglalkoztak az emberek, a Kapos völgye és a belészaladó sok ér, patak bőven termette a fűzvesszőt. Fonó környékén gazdag a föld, ezért itt a len, a kender is jól megterem, és esetleg hatalmas birkanyájak is dús legelőre találhattak. Ezek mind kiváló alapanyagok voltak a különböző fonással készített termékek előállításához.
A falu elnevezésének tiszta magyar jellegéből adódóan a születését is meghatározhatjuk Valamikor Szent István király uralkodása alatt, vagy a XI.-XII. században telepedhettek le, amikor a magyar nép végleg hazájává tette ezt a földet és békés foglalkozások űzéséhez kezdett. Szeghalmi Gyula: Dunántúli Vármegyék című könyvében azt írja, hogy a község az Árpádok uralkodása idején királynéi birtok volt. Ehhez a megállapításhoz hozzátehetjük, hogy volt idő, mikor királyi birtok volt Fonó, mint majd a következő részben idézendő Kun László-féle okira-tokból világosan kiderül. Tehát úgy képzelhetjük el a fonai életindulást, hogy mikor gazdaságilag megszerveződött az ország, a királyi vagy királynéi birtokok vezetősége ennek a vidéknek sajátos termékét – lett légyen az fűzvessző, len, kender vagy gyapjú- itt külön erre a célra összetelepített néppel kezdte feldolgoztatni. A fonótelep népe aztán együtt is maradt és foglalkozásával nevet adott lakóhelyének. Így keletkezhetett a XI. vagy XII. században az első Fonó község. A történelem véres szekere sokszor végiggázolt ezen a vidéken és kétszer oly kegyetlenül, hogy teljesen a földbe tiporta, sok más magyar faluval együtt megsemmisítette Fonó községet is. Így beszélhetünk első, második és harmadik Fonóról…
…Fonóról szóló első írott emlék IV. Kun László király idejéből, 1278-ból való, amely két összefüggő okirat. Az első okirat lényege: Elya Hippolit gróf 4 fia: Ugra, Miklós, Bálint és Hippolit arra kéri a királyt, hogy mint lakatlan földet, adományozza nekik „Fonou” földjét. Erre a király megkérte a somogyvári bencés kolostor apátját, hogy helyszíni szemlére küldjön egy megbízható embert és tegyen jelentést. Az apát Myrei (=Mérei) Gábrián királyi megbízott mellé saját emberei közül is rendelt valakit. A megfigyelők tapasztalták, hogy „Fonou” földje üres, lakatlan; minden valószínűleg a tatárjárás söpörte el.
Kun László második okleveléből annyit megtudunk, hogy a király a somogyvári apát jelentésének kézhezvétele után Elya gróf négy fiának adományozta Fonó földjét, a cseh király (Ottokár) elleni hadjárat jutalmául. László egyben visszavonta korábbi adománylevelét és most már forma szerint is megfosztja Fonó földjétől a hédervári Héder nemzetséget, melynek azt korábban adományozta. Héder Jakab szövetkezett a király ellenségeivel, ezért vette el tőle Fonó földjét. A Héderváriak sohasem vették birtokukba a földet.
A második Fonó keletkezése, tehát 1278 után következő évekre, a XIII. század végére tehetjük. Egy időben „vásáros Fonónak” hívták a települést, ami annyit jelentett, hogy vásártartási joga volt. A második Fonó népe élénken gazdálkodhatott, s a közvetlen környékén vezető szerepet vitt. Buda eleste (1541.) után ezen a vidéken is berendezkedik a török uralom. 1643-ban még faluként számontartott hely Fonó. Ezt Horváth János Andocson tartózkodó jezsuita atya feljegyzéséből tudjuk, aki abban az időben 16 plébániát volt kénytelen ellátni. Mi a batai plébániához tartoztunk.
Az 1683-86. évi török hadjáratok útvonalán fekvő falvak, így Fonó is a török sereg áldozatai lettek. A második Fonó a malomároktól nyugatra észak-déli irányban húzódó domb („Birkadomb”) oldalán, a malomtól mintegy 400 méterrel északra, a zimányi úttól nem messze (ahol az erdő kezdődik), volt. A második falu „vásáros Fonó” rangos nevét viselte, de a török megszállás „áldásai” következtében sok száz kis magyar faluval együtt nyomtalanul eltűnt a föld színéről…
…Az 1683-86. évi hadjáratok után megint csak „Fonó földe” lett az egykor virágzó kis községből, akárcsak a tatárjárás után. 1686-ban felszabadult Buda is, Pécs is, tehát a fonai üszkös romok is. Azt mondják a fonai emberek, hogy ott fönn, a Birkadombon a szántóföld egy része élesen elüt a többitől: sokkal feketébb. Talán a második falu leégése óta olyan különösen fekete az a föld. Ott feküdt a falu. Annak korma festhette be a földet.
Szeghalmy Gyula (Dunántúli Vármegyék) szerint 1498-ban Fonó a fejérvári őrkanonok birtoka, s ettől kezdve az is maradt végig, míg meg nem szűnt. A török megszállás idején a földesúri jogokat a fehérvári őrkanonok helyett 150 évig ténylegesen a török szpáhik gyakorolták.
A törökök elvonulása után, megindult a fészekrakás ezen a gazdag földön. Egy dombvonulattal keletre, a két patak között húzódó dombháton épültek az első házak. A telepítés kezdeményezője Nádasdy László csanádi püspök és a fehérvári őrkanonokság javadalmasa. Országszerte ezekben az időkben (1700-as évek első évtizedeiben) telepítették a török megszállás alatt elvérzett magyarság helyére a sok svábot, horvátot. Fonó itt is kivétel.
Míg Attala, Inám és Gölle – mint a legközelebbi példák – tekintélyes számban kaptak rác telepeseket, úgyhogy e falvakban külön utcák, falurészek kapták meg a „rác” jelzőt, s a régi írások külön Rácz-Inámról, Rácz-Gölléről, Rácz-Attaláról tudnak, addig Fonó új lakosai – a harmadik falu alapjának lerakói – Somogy megye más területeiről idetelepített magyarok.
Így mondja ezt az egyik, 1720-ból ránk maradt kimutatás: „Fonó községet egy évvel ezelőtt kezdték lakni, mégpedig ezen Nemes Vármegye kebeléből népesíttetett be és ezért lakosai minden teher viselésére kötelesek.” Az elpusztult második Fonó helyén, a mostani területen 1719-ben pezsdült meg az élet, a harmadik Fonóban…