Szombaton megrendezésre került Kisgyalánban a Civil szervezetek találkozója a Szomszédolás a Kapos-völgyében című projekt keretében.
Meghívásunkat elfogadva a Witzmann Mihály országyűlési képviselő is részt vett a találkozón néhány civil szervezettel karöltve.
Az eseményen készült fényképeket megtekinthetik a Galériában!
Adventi kalendáriumunk első ajándékát a Batéi Őszirózsák Nyugdíjas Klub tagjaitól kaptuk. Fogadják szeretettel.
Köszönjük szépen!
Tökös vetélkedő programunkra szép számmal jelentkeztek csapatok, akiknek a megmérettetéshez különféle szórakoztató feladatokat kellett megoldaniuk.
Első feladatuk egy hatalmas tök súlyának a megsaccolása volt, aztán sorra jöttek a különféle feladványok.
Volt halloweeni kvíz, töklogika, tökfej felismerő feladat, de, rémverset is írtak a csapatok. Ügyeségi játékokból sem volt hiány, hiszen kipróbálhatták a tökbowlingot, a töksapka ledobást, a célbadobást és még tökmagpucoló versenyen is részt vehettek a játékosok.
Ezek után tökfaragás következett, minden csapatnak lehetősége volt a faragásra, ahol végeredményképpen ötletes, kreatív alkotások születtek.
Végezetül egy térkép segítségével kellett tájékozódniuk a faluban és meg kellett keresniük az elrejtett mécseseket a tökökhöz, hogy azok világítani is tudjanak.
A zsűri értékelte és összesítette a megoldásokat és alkotásokat, majd mindenki örömére kiosztottuk az értékes nyereményeket.